Sajtóhírek

Domino Nap: Szenzációs percdíjak egész nap

Budapest, 2003. augusztus 15.

A hét közel kétharmadában díjmentesen hívható a hangposta.

A Westel szeptember 1-től Domino Nap néven olyan új díjcsomagot kínál, ahol a westeles és belföldi vezetékes számok egész nap mindössze 33 forintos, más hazai mobilhálózat ügyfelei pedig 39 forintos percdíjjal hívhatók! A kiegészítő SMS csomaggal emellett 25 forintért küldhetők üzenetek.

A Domino Nap díjcsomaggal éjjel-nappal 33 forintos percdíjjal érhetők majd el a westeles és belföldi vezetékes előfizetők, sőt, a többi hazai mobilhálózat ügyfeleinek felhívása sem kerül többe 39 forintnál. Az állandóan kedvező tarifa mellett az új díjcsomagot választó Domino kártyásoknak hálózaton belül 30 forint egy SMS. Különösen kedvező, hogy a szintén szeptember elejétől elérhető kiegészítő SMS csomaggal 15 rövid szöveges üzenet bármely belföldi hálózatra bruttó 25 forintért küldhető majd. A hangpostán hagyott üzenetek meghallgatása 7 és 19 óra között percenként 33 forintba kerül, azon kívül, azaz a hét közel kétharmadában díjmentes! A telefonos ügyfélszolgálat – mint minden westelesnek - egész nap díjmentesen érhető el.
A Domino Nap könnyen hozzáférhető, a Domino kártyát használók számára a díjcsomagok közötti váltás természetesen nem jár költséggel és a 1777-es számon ingyenesen hívható Domino központban végrehajtott díjcsomag-módosítás azonnal életbe lép. Az új előfizetők számos kitűnő készülékajánlat közül választhatnak, a Domino SIM alapcsomag 4800 forint, amiből 4000 forint lebeszélhető. A Westel kártyás ügyfelei számos minőségi szolgáltatást érhetnek el, a hívásvárakoztatáson, hívástartáson, hívásátirányításon túl a WAP-ot, MMS-t, GPRS-t, roamingot is igénybe vehetik. A Domino Napban a számlázás perc alapú, és minden megkezdett egység díjköteles.