Sajtóhírek
Axelero szolgáltatások már a Vivendi területén is
Budapest, 2003. május 16.
Az Axelero Internet és a Vivendi Telecom Hungary megállapodást kötött, amely szerint az Axelero DSL alapú termékei 2003. május 15-től a Vivendi szolgáltatási területén is elérhetők lesznek. Ezzel mintegy másfélszeresére, 94-re nő azon települések száma, ahol az Axelero szélessávú internetkapcsolatot biztosító szolgáltatásaira előfizethetnek a felhasználók. A két versenytárs között most született megegyezés nem az első ilyen jellegű megállapodás, hiszen az egy hónappal ezelőtt, április 14-én született megegyezés révén az Axelero telefonköltségeket is tartalmazó Kombi termékeinek értékesítése már megkezdődött a Vivendi területein.
A Vivendi és az Axelero mostani megállapodása értelmében a
teljes DSL termékcsalád – az ADSL Hobbi, az ADSL Otthon, az ADSL Profi és a BDSL
– ugyanazokkal a feltételekkel válik elérhetővé a Vivendi szolgáltatási
területén, mint az ország többi részén. Az Axelero a megállapodás révén DSL
alapú szolgáltatásait a következő városokra terjeszti ki: Ajka, Balatonalmádi,
Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunaújváros, Esztergom, Göd, Gödöllő, Gödöllő-Asbóth,
Hódmezővásárhely I. és II, Isaszeg, Jászberény, Kiskunlacháza, Kistarcsa, Makó,
Pécel, Ráckeve, Sárbogárd, Szeged, Szeged-Szőreg, Szeged-Tápé, Szentes,
Szigethalom, Szigetszentmiklós, Tököl, Vác, Várpalota, Veresegyháza, Veszprém,
Zirc.
Az áprilisban aláírt szerződésnek köszönhetően Vivendi körzetben
már élő telefonvonalról is igénybe vehető Kombi termékcsalád minden tagjára
igaz, hogy az internetszolgáltatás díja és a telekommunikációs díj a
felhasználók számára egy közös, a telefonszolgáltató által kiállított számlán
jelenik meg. Az internet-hozzáférés díját és a telefonköltséget is tartalmazó
Kombi15, Kombi40 és Kombi100 bruttó 3 ezer forintért 15 óra, 6 ezer forintért 40
óra, 9 ezer forintért pedig 100 óra internet-elérést biztosít a lakossági
előfizetők számára.
A legkedvezőbb árú ADSL Hobbi csomag havi bruttó 9900
forinttól érhető el, ezért a hagyományos telefonvonallal rendelkezők az átlagos
modemes sebesség akár hétszeresét (384 Kbit/s) is élvezhetik. Az ADSL Otthon még
gyorsabb (512 Kbit/s) letöltési sebességet kínál, havi bruttó 11 900 forinttól.
Az üzleti felhasználókat célzó ADSL Profi előfizetés 384 és 768 Kbp/s közötti
sávszélességet nyújt, a szerződések egyéb feltételeitől (pl. hűségnyilatkozat
ideje) függően 12 900 és 29 900 forint közötti áron. A legnagyobb igényeket a
BDSL elégíti ki (384 - 1500 Kbp/s), amely szintén az egyéb feltételektől függően
26 900 és 69 900 közötti havi előfizetési díjért vehető igénybe.
Az
előfizetéseket az Axelerótól lehet megrendelni személyesen a MatávPontok
valamelyikében, telefonon az 1234-es telefonszámon, vagy interneten a
www.axelero.hu címen.