Sajtóhírek

Elektronikus számlát bocsát ki a Matáv

Budapest, 2004. december 16.

A Matáv már teszteli azt a rendszerét, amellyel várhatóan 2005 első negyedév végén megkezdi elektronikus számlabemutatási és fizetési szolgáltatását - közölte Racskó Péter, a társaság igazgatója az MTI-vel.

A társaságon belül az üzleti intelligencia területét felügyelő igazgató az MTI érdeklődésére nem közölte pontosan, hogy mennyibe kerül a fejlesztés, csupán annyit mondott, hogy erre több száz millió forintot költenek. Hozzátette: a beruházás 3-5 év alatt térül meg. A megoldást, ezen belül az amerikai Checkfree szoftvert az IBM telepíti és üzemeli be a Matávnál. A szolgáltatás célja, hogy az erre jelentkező és internettel rendelkező ügyfelek számára a papír alapú számla helyett hiteles, a magyar és európai szabályozásnak megfelelő elektronikus számlát adjon a társaság, s lehetővé tegye a számlák interneten keresztül történő kiegyenlítését. A számla címzettje az interneten megnézheti a részletes számláját, az adatokat hitelesen, elektronikus aláírással és időbélyegzővel ellátva saját számítógépére letöltheti, s egy esetleges ellenőrzéskor ugyanúgy bemutathatja, mint a papír alapú számlát. Miután az ügyfél ellenőrizte a számla helyességét, az interneten keresztül vagy mobil telefonon fizethet. Ha a számlával kapcsolatban kifogása van, akkor ezt az interneten, vagy a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül közölheti a szolgáltatóval. Az ügyfél a szolgáltatásra bármikor bejelentkezhet, s bármilyen internetes számítógépről, otthonról, vagy akár külföldről is megnézheti és kiegyenlítheti a számlákat. Mindez a legszigorúbb biztonsági előírások mellett történik - mondta.

Az igazgató hozzátette: Magyarországon a hiteles elektronikus számla kibocsátására csak ez év május 1. óta van lehetőség, a Pénzügyminisztérium elektronikus számlákra vonatkozó rendelete ugyanis ekkortól hatályos. Racskó Péter szerint az elektronikus számlakibocsátásnak sok előnye van, elterjedése esetén nem lesz szükség arra a hatalmas mennyiségű papírra, amire a közművek a havi sokmillió számlát nyomtatják. Ez pedig pozitív környezeti hatásokkal jár. A cégek ezen kívül megtakaríthatják a postaköltséget is, miközben lerövidül a számla kézbesítésének ideje, s több idő marad az ellenőrzésre. Az internetes és mobil telefonos fizetési mód arra is lehetőséget ad, hogy egy adott számlát csak megtekintés után fizessen ki az ügyfél.

Racskó Péter elmondta, hogy az elektronikus számlafizetés már elterjedt az USA-ban, ahol az internetezők mintegy fele használja. Európában az utóbbi két évben indultak el az első rendszerek, Magyarországon pedig valószínűleg a Matávé lesz az első. A rendszer a Matáv Csoport számláival indul: a csoport napjainkban havonta 3,5 millió papírszámlát bocsát ki. Az első évben 5 százalék alatti áttérést vár a cég, s 5 éves felfutással számol. Az elektronikus számla elterjedését azonban nagyban befolyásolja az internet használat mennyisége és minősége. A társaság a rendszert felkészítette arra is, hogy más magyar közüzemi szolgáltatókkal és számlakibocsátókkal együttműködve, ezek számláit is átterelje az elektronikus csatornába. Az igazgató elmondta azt is, hogy az első fázisban, várhatóan januárban, a Matáv dolgozók vehetik használatba a rendszert, ami valójában egy második tesztnek is tekinthető.