Sajtóhírek

Süveg-díj a Mindentudás Egyetemének

Budapest, 2004. március 9.

A Mindentudás Egyeteme 2004-ben elnyerte a PR Ügynökségek Szakmai Kollégiumának Süveg-díját. A díjat a 2004. március 8-i előadás előtt Sárosi Péter és Polgár Viktor, a PR Ügynökségek Szakmai Kollégiumának tagjai adták át a programot létrehozó MTA, Matáv és Axelero, illetve a médiapartnerek képviselőinek.

2001 novemberében Magyarország vezető PR ügynökségei szakmai kollégiumot hoztak létre, amelynek célja a PR-tevékenység társadalmi megbecsültségének növelése. A testület azt szeretné tudatosítani, hogy a PR speciális szaktudáson alapuló kommunikációs szakma, a vezető ügynökségek pedig szigorú szakmai és etikai normák között végzik tevékenységüket. A 2002-ben alapított, független szakmai elismerést kifejező Süveg-díjra nem lehet pályázni, azzal csak olyan kimagasló PR és/vagy kommunikációs teljesítményt jutalmaznak, amelyet a Kollégium minden tagja egyöntetűen elismer. Idén az elismeréssel az MTA, a Matáv és az Axelero Internet által alapított Mindentudás Egyetem programsorozatot díjazták. A díj odaítélésében szerepet játszott az, hogy a program a lehető legszélesebb közönséget tekinti célcsoportjának – eléri a határon túli magyar közönséget is – és igen kiterjedt, átfogó és professzionális kommunikációs stratégia alapján működik.

A Mindentudás Egyeteme 2002. szeptember 16-án indult útjára a hazai tudományos ismeretterjesztés eddig talán legmerészebb vállalkozásaként. A program alapítói arra vállalkoztak, hogy felélesztik a színvonalas tudományos ismeretterjesztést Magyarországon, népszerűsítik a magyar tudósokat - mindezt olyan kommunikációs - internetes fejlesztések segítségével, amelyek eddig ismeretlenek voltak ebben a műfajban. A program negyedik szemesztere 2004. február 2-án indult útjára. A Mindentudás Egyetemén a Magyar Tudományos Akadémia szakmai együttműködésével, a Matáv és az Axelero támogatásával heti rendszerességgel a magyar tudomány legjobb képviselői tartanak nyilvános és ingyenes előadásokat a legkülönbözőbb tudásterületek legégetőbb közérdekű kérdéseiről, és vitatják meg ezeket a hallgatósággal. A második szemesztertől Budapesten kívül más egyetemi városokban (Miskolc, Pécs, Veszprém, Szeged) is vannak előadások, a negyedik szemesztertől pedig határon túli magyar helyszíneken (először a felvidéki Révkomáromban) is lesznek. Az előadások privát videofelvételei eddig is több helyen iskolai segédanyagok lettek, például elkötelezett fizikatanárok vetítették le a szemléletes kísérleteket diákjaiknak.
A www.mindentudas.hu oldalon az előadások video file-ban megtekinthetők. Végigtanulmányozható továbbá minden előadás mikrosite-ja (a webre szerkesztett teljes szöveg, az illusztrációk, kiegészítő anyagok, a helyszínen készült teljes videofelvétel és az előadókról készült portréfilm). A hallgatók előre jelentkezhetnek a programokra, kapcsolatba léphetnek az előadókkal és egymással. A hallgatók minden előadás után tesztelhetik tudásukat, egy-egy szemeszter végén "bizonyítványt" illetve az első 53 előadás után a teszteket 100%-osan kitöltők "diplomát" kapnak. A tesztek folyamatosan, utólag is kitölthetők és a bizonyítványokat a később bekapcsolódók is megszerezhetik. Az olvasók a ME ingyenes heti hírlevelét is rendszeresen megrendelhetik. A honlap emellett friss tudósításokat, tudományos híreket, könyv- és programajánlókat is kínál. A 2003 novemberében megjelent “Mindentudás Egyeteme 1.” című könyv segítségével nyomtatott formában is könnyen hozzáférhető, tanulmányozható – és bizonyára számonkérhető – mindaz a tudás, amit az első 19 előadó mutatott meg közönségének. A könyvsorozat második része várhatóan 2004 áprilisában jelenik meg. A program sikere nyomán az alapítók a hosszú távú folytatás mellett döntöttek és 2004 elején létrehozták a Mindentudás Egyeteme Közhasznú Társaságot, amely önálló szervezetként szervezi és bonyolítja az eseménysorozatot. Az eddigi 61 előadást a helyszínen átlagosan 600-an látták. A honlapon az oldalletöltések száma meghaladta a 13 milliót, az oldal látogatottsága pedig a 3 milliót.