Sajtóhírek
Túrapontokként szolgáló madármegfigyelő tornyokat és pihenőhelyeket adományoz a Magyar Telekom
Budapest, 2005. július 28.
A Magyar Telekom a WWF Magyarország szakmai segítségével és számos önkéntes közreműködésével madármegfigyelő tornyot épített és adományozott a Duna-Ipoly Nemzeti Park ócsai területe számára. A madárles építésének befejező munkálatait önkéntesek végezték el, többek között a hazai sajtó képviselői, illetve néhány közkedvelt, neves személyiség, így például a televíziós geológus Juhász Árpád, a Megasztárok közül a lelkes természetbarát Pflum Orsi és Pál Tamás, a tényfeltáró riportjairól és szociális érzékenységéről ismert Kandász Andrea, Németh Lajos meteorológus és munkatársa, az állatbarát Gaál Noémi. Az ócsai túrapont nem egyedüli a programtervben, hiszen idén két másik hasonló madárleshely is ennek keretében épül az országban.
A WWF Magyarország és a
Magyar Telekom tavaly indította útjára a „Vigyázz a madárra!”
programot, amely az utóbbi években elharapózott illegális madárvadászat
és kereskedelem ellen lép fel. A program célja, hogy megszűnjön a
védett madarak lemészárlása és kereskedelme, a hazai nagyközönséget is
ráébressze a madárvédelem fontosságára, és környezettudatos
gondolkodást alakítson ki. Az elmúlt évben - amikor a „Vigyázz a
madárra!” program keretében fokozott kommunikáció zajlott a hazai
médiában - sikerült a lakosság és a törvényhozók figyelmét ráirányítani
a problémára. Azóta már megszületett hazánkban az első, precedens
értékű bírósági ítélet is, amelyben a csaknem 11 ezer védett madár
lelövésében és csempészésében résztvevő vadászokat első fokon több év
börtönbüntetésre ítélték.
A program folytatásaként a Magyar Telekom kezdeményezésére és
finanszírozásával, a WWF Magyarország szakmai segítségével és
önkéntesek közreműködésével három madármegfigyelő torony épül a nyár
végéig:
-
a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó Ócsai Madárvártán,
-
a Duna-Dráva Nemzeti Park gemenci területén és
-
a Kiskunsági Nemzeti Park apajpusztai térségében.
Mindhárom terület jellemzője, hogy kiemelkedően gazdag élővilággal rendelkezik, sok ritka és védett madárfajnak ad otthont.
Steiner Attila, a WWF Magyarország fajvédelmi programvezetője elmondta:
„A megfigyelő tornyok és a hozzájuk kapcsolódó tanösvények
használatával az ide kirándulók bepillantást nyerhetnek a madarak
életébe azok zavarása nélkül. Felmérhetik továbbá, hogy milyen gazdag
madárvilágot veszélyeztet hazánkban és a régióban az illegális vadászat
és a lelőtt madarak csempészése.”
A „Vigyázz a madárra!” program szervezőinek célja, hogy felhívja a
társadalom figyelmét a madarak védelmén túl természeti kincseink
megismerésére, szeretetére és megóvására. Az ismert személyiségek
nevükkel és önkéntes munkájukkal támogatják a kezdeményezést. Sikerült
az ügy mellé állítani a társadalmi problémák iránt rendkívül érzékeny,
neves riportert, Kandász Andreát, a sportos meteorológus Németh Lajost,
az állatvédőként is közismert időjóst, Gaál Noémit, valamint a
világjáró természettudóst, Juhász Árpádot. Csatlakozott a csapathoz a
Megasztárok köréből Pflum Orsi és Pál Tamás is, akik az éneklés
mellett, - nemcsak az énekesmadarak sorsát követve – szintén lelkes
állat és természetvédők.
A „Vigyázz a madárra!” program keretében a WWF Magyarország három évre
tervezett szakmai munkáját a Magyar Telekom 15 millió forinttal
támogatja. Ezen felül a távközlési vállalat több tízmillió forintot
fordít a madárleshelyek kialakítására valamint a program
kommunikációjára, melynek 2005. őszétől egy országos internetes kampány
is része lesz.