Sajtóhírek

2005. november 22-23.: PKI Tudományos Napok a Magyar Telekom Székházban

Budapest, 2005. november 18.

Idén „Szórakoztatás és játék a hálózaton” címmel kerülnek megrendezésre a PKI Tudományos Napok november 22-23-án a Magyar Telekom Székházban.

A PKI Tudományos Napok az egyik legrangosabb hazai konferencia, melyen körülbelül 300-350 szakember vesz részt a távközlési és informatikai cégek, egyetemek, szabályozással foglalkozó szervezetek képviseletében. A konferencia idén is neves hazai szakértők lát vendégül, az előadók között van többek között Dr. Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, Dr. Kroó Norbert akadémikus, Dr. Pap László egyetemi tanár, Babarczy Eszter kultúrtörténész, Baboss Csaba közgazdász és Rátai Dániel feltaláló.

A PKI Napok központi gondolata idén a „Szórakoztatás és játék a hálózaton”. Mára világtrend, hogy a szélessávú hálózatok kihasználtságát úgy lehet javítani, ha a szolgáltatók vonzó tartalmat is nyújtanak a felhasználók számára. Az értékes tartalmak létrehozása és a felhasználókkal való megismertetése azonban hosszú időt vesz igénybe. Ennél gyorsabb megoldást jelent, ha maguk a felhasználók találják ki azokat a lehetőségeket, melyekkel órákon keresztül igénybe veszik a szélessávú kapcsolatot. Erre a leginkább alkalmasak a különböző távjátékok. A szolgáltatónak ezen a téren csak az ötleteket kell felkínálni.

Az előadások egy része a szélessávú hozzáférés szabályozását, hasznosítását, valamint a szélessáv nyújtotta lehetőségeket járja körül. Az előadások másik része a játékok bemutatásával és azok szociológiai hatásával foglalkozik, a kerekasztal-beszélgetés pedig a tartalomszolgáltatást nyújtó szolgáltatók esetleges felelősségének kérdését vizsgálja. Szó lesz a mobil lehetőségekről is, hiszen a játékosok utazás közben, vagy állandó lakhelyüktől távol is szívesen veszik igénybe vennék a szélessávú összeköttetéseket.