Sajtóhírek

Fényevolúció a Duna-parton

Budapest, 2006. december 19.

Idén új helyszínen rendezi a Magyar Telekom a fényfestészeti kiállítását. Az elmúlt években december vége felé a Magyar Telekom Székházának homlokzatára és az előtte lévő parkra vetítették a színesebbnél színesebb festményeket, az idén viszont a budapesti Március 15. tér ad helyszínt a különleges művészeti alkotásnak, amelyet Berkes Dóra valósít meg.

A Fényevolúció című alkotás december 18. és január 1. között minden este látható lesz. A látványban nemcsak a Március 15. téren álldogálók gyönyörködhetnek, a fényalkotások láthatóak lesznek az Erzsébet hídról, a budai alsó és felső rakpartról kezdve a Szabadság hídtól a Várkert Casino épületéig, továbbá a Hegyalja útról és a Citadelláról. Ezeken a helyeken naponta több százezer ember fordul meg, sokkal több, mint a Magyar Telekom Székház előtt az I. kerületben, a Krisztina körúton.

A korábbi évek hagyományát folytatva az idén is számos zenei, kulturális programmal teszik a szervezők még színesebbé és változatosabbá a fényfestészeti kiállítás két hetét. A programoknak a tér közepén felállított vetítőtorony ad majd helyet, az aljában található kávézóban pedig forralt borral, sült gesztenyével, pogácsával és jó zenével védekezhetnek az érdeklődők a hideg ellen. A szervezők esténként előadóművészek fellépéseivel szórakoztatják az arra járókat, sőt akár szilveszterkor bulizni is lehet a téren. A programok összeállításánál a szervezők figyelembe veszik a látogatók sokszínű érdeklődését, ezért a népzenétől a klasszikusig, a különböző DJ-trendekig, minden korosztály eltérő ízlésvilágának igyekeznek megfelelő programot nyújtani. Az idei újdonság a hóval beborított 10 négyzetméteres terület, illetve az azon megrendezett animált gyermekprogramok, hóember -és hószoborépítő-verseny lesz   - ezzel kedveskednek a kisgyermekes látogatóknak.

A helyszínen különleges fényképeket készíthetnek a látogatók, ha magukra öltik azokat a fényevolúciós jelmezeket, amelyeket fiatal divattervezők készítettek, kifejezetten a fényfestészeti kiállításra. A vállalkozók azonnal elküldhetik a fényképeket ünnepi üdvözlőlapként barátainknak vagy családtagjainknak, s be is nevezhetnek a kiállítás honlapján meghirdetésre kerülő foto- és videoversenyre. Ugyancsak itt válogathatunk a letölthető panorámaképekből és videókból, a választékot a kiállítás ideje alatt folyamatosan frissítik.

A vetítőtoronyban három számítógépet állítanak fel, amely a Magyar Telekom jóvoltából ingyenes vezeték nélküli HotSpot internet-hozzáférést biztosít a látogatók számára.