Sajtóhírek

SAP bevezetés a Magyar Telekom Csoportnál

Budapest, 2006. március 9.

Az SAP Hungary Kft. a mai napon bejelentette, hogy a Magyar Telekom Csoport új, egységesített és harmonizált folyamatokat támogató ERP rendszerének bevezetésére vonatkozó szerződést írtak alá. A szerződés értelmében a Magyar Telekom Nyrt. meglévő SAP integrált vállalatirányítási rendszerét új, SAP ECC 5.0 verzió számú rendszerre cserélik, valamint kiterjesztik a Magyar Telekom Nyrt. kilenc leányvállalatára és a március 1-jén a Magyar Telekomba beolvadt T-Mobile Magyarországra is. A szerződés nagyságrendje és mérete az év legnagyobb magyarországi ERP rendszerintegrációs beruházásává teszi a projektet.

A Magyar Telekom Rt. 2005. november 7-i rendkívüli közgyűlése döntést hozott arról, hogy a csoport hatékonyabb működése és a szinergiahatások kiaknázása céljából a T-Mobile Magyarország Rt. és a Magyar Telekom Rt. egyesül. Az egyesülés következményeként szükségessé vált az üzleti folyamatok, informatikai rendszerek, szabályzatok további egységesítése a Magyar Telekom Csoporton belül. A meghívásos pályázaton résztvevő vállalatok ajánlatainak kiértékelése azt az eredményt hozta, hogy a pályázó cégek közül az SAP Hungary Kft. rendelkezik elvárt szintű tapasztalattal és megfelelő szakembergárdával az SAP rendszer és a kapcsolódó folyamatok átalakítására oly módon, hogy az képes legyen 2007. január 1-től az egyesülés utáni Magyar Telekom Nyrt. folyamatainak támogatására. Így tehát a Magyar Telekom Nyrt. az SAP Hungary Kft.-t bízta meg a pályázatban kiírt feladatok megvalósításával.

„Az összeolvadási folyamat fontos mérföldkövéhez érkeztünk. Várakozással tekintek az SAP Magyarországgal történő még szorosabb együttműködés elé az üzleti megoldások informatikai megvalósítása terén” - mondta Dr. Klaus Hartmann, a Magyar Telekom gazdasági vezérigazgató-helyettese, a Csoport igazgatóságának tagja.

A back- office folyamatok és a kapcsolódó informatikai rendszerek egységesítésével a Magyar Telekom célja a számviteli- pénzügyi területen a hatékonyság növelése céljából az ún. „shared-service” koncepció elvének továbbfejlesztése, valamint a T-Mobile korábbi vállalatirányítási rendszerének cseréje. A teljes körű folyamatfelmérést és a BPR-t (Business Process Reengineering, az üzleti folyamatok újraszervezése) követően a projekt kiterjed a beérkező számlákkal kapcsolatos tevékenységek teljes körű kezelésére, az adózási és a treasury folyamatokra, az utalásokra, a házipénztár kezelésére, a beruházások menedzselésére, a kontrolling, a beszerzési, a készletvezetési folyamatokra és funkciókra, az értékesítés és a nem alaptevékenységhez kapcsolódó számlázási tevékenység támogatására, a humán tőke menedzsmentre, a beszállítói kapcsolatok kezelésére, az elektronikus beszerzési folyamatokra, valamint interface kapcsolatok kialakítására a meglévő szigetrendszerekkel. A projekt kivitelezése során az SAP Hungary-nak különös hangsúlyt kell fektetnie a folyamatok a Sarbanes- Oxley törvényeknek való megfelelősségének biztosítására.

„Nagy öröm számunkra, hogy Magyarország legjelentősebb távközlési cégcsoportja az SAP Hungary-t választotta csoportszintű SAP rendszerének fejlesztéséhez, tovább mélyítve ezzel a cégeink közötti immár egy évtizede meglévő kapcsolatot. Büszkék vagyunk rá, hogy a Magyar Telekom (korábban Matáv) már 1996 óta SAP rendszert használ, így a mostani döntés nemcsak pozitív visszajelzés számunkra az eddig elvégzett munkáról, hanem egyúttal a Magyar Telekom SAP-ba vetett bizalmát is jelzi. A jelen szerződés aláírása egyértelmű jelzése annak, hogy az SAP Hungary folyamatszervezés és komplex informatikai projektmenedzsment terén meglévő tapasztalata, valamint tanácsadóinak átfogó szaktudása komoly versenyelőnyt jelent számunkra a piacon.” – nyilatkozta Vahl Tamás, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.