Sajtóhírek
A Deutsche Telekom Felügyelő Bizottsága René Obermannt nevezi ki a megüresedett vezérigazgatói posztra
Budapest, 2006. november 13.
A Deutsche Telekom Felügyelő Bizottsága november 13-ai ülésén úgy határozott, hogy aznapi hatállyal René Obermannt nevezi ki az új vezérigazgatónak. A 43 éves Obermann Kai-Uwe Rickét követi a poszton.
Dr. Klaus Zumwinkel, a Felügyelő Bizottság elnöke elmondta: "René
Obermann több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik egy olyan
iparágban, amelyet a gyors technológiai változások és a piac állandó új
kihívásai jellemeznek. Az ügyfélközpontúság és a szolgáltatás nagyon
fontos Obermann számára. Ugyanakkor folytatni fogja a hatékony
költséggazdálkodást.
René Obermann (szül. Düsseldorf, 1963.)
2002 novemberében lett a Deutsche Telekom AG Igazgatóságának
T-Mobile-ért felelős tagja. 2002. december 11-től a T-Mobile
International AG
and Co. KG vezérigazgatója is. 1984-tól 1986-ig
Münchenben, a BMW-nél volt gyakornok, majd ezt követően megalakította
Münsterben az ABC Telekom vállalkozást. 1991-ben a Hutchison Mobilfunk
GmbH – az ABC Telekom jogutódjának – üzletvezető társa lett, majd
1993-1998-ig az Igazgatóság elnöke. Obermann 1995-1996-ban a
Németországi Mobilszolgáltatók Szövetségének elnökeként is
tevékenykedett. 1998 áprilisa és 2000 márciusa között René Obermann a
T-Mobile Deutschland Értékesítési főigazgatója volt.
2000
áprilisától 2002 márciusáig a társaság vezérigazgatói posztján
dolgozott. 2001 júniusában René Obermann a T-Mobile International
Igazgatóságának európai műveletekért és csoport szinergiákért felelős
tagja lett, majd elnyerte az Igazgatóság elnöki posztját.