Sajtóhírek

Közösségépítés világméretekben több milliárd mobiltelefonnal

Budapest, 2008. szeptember 26.

A mobiltelefonok és a mobilinternet elterjedésével átalakulnak a közösségi viszonyok is, és az ismeretségi kör fogalma új értelmet nyer. Ez az egyik legfontosabb témája a T-Mobile és a Magyar Tudományos Akadémia közös, szakmai körökben nemzetközi szintéren is jegyzett kutatássorozatának, és az ennek keretében sorra kerülő legújabb előadássorozatnak.

A kutatásban résztvevők az MTA Roosevelt téri székházában szeptember 25-én kezdődőtt, a „Mobilkommunikáció és a közösségépítő hálózatok etikája” címet viselő 3 napos konferencián számolnak be a legújabb eredményekről. A rangos nemzetközi előadókat felvonultató eseményt Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója nyitotta meg. A konferenciát megelőző sajtótájékoztatón mutatták be az MTA és a T-Mobile kutatási programjának újabb, immár hetedik angol nyelvű, „Integration and Ubiquity: Towards a Philosophy of Telecommunications Convergence” című kötetét.

Az MTA és a T-Mobile 2001 óta folytatja közös társadalomtudományi kutatásait. A „Mobilkommunikáció és a közösségépítő hálózatok etikája” címet viselő konferencián a világ neves kutatói és tudósai a mobiltelefon diadalútjának okait, eredményeit és meglepetéseit, sajátosságait és lehetőségeit elemzik majd. A találkozóra a világ számos országából, így többek között Norvégiából, az Egyesült Államokból, Németországból, Dél-Koreából, Franciaországból is érkeznek előadók.

A konferencia mintegy ötven előadása – egyebek között – azzal foglalkozik, hogyan olvad össze a mobiltelefon és az internet, az egyre változatosabb közösségi felületek miként segítik a szűkebb és tágabb ismeretségi körök fejlődését. Miként teremtik meg az ismerkedés és kapcsolattartás forradalmian új lehetőségeit, hogyan írják újra a társas emberi viselkedés erkölcseit és szabályait. A mobilvilág új kihívást jelent a társadalomtudományi-filozófiai elemzés számára: a konferencia előadásai alaposan foglalkoznak az etika kérdéseivel, az emberi cselekedeteket irányító erkölcsi értékek és normák elemzésével.
A konferencia különleges témái között szerepel a megfigyelés, a kitárulkozó intimitás, a tudatos elérhetetlenség fogalma, a blogok világa, a civil újságírás, a politikai kommunikáció új stílusa, a mobiltanulás, az egész életen át tartó tanulás, a diszlexiás gyermekek és a közösségi hálózatok hatása.

A konferenciáról a http://www.socialscience.t-mobile.hu/2008 webhely, a kutatás egészéről a http://www.mobilkutatas.t-mobile.hu webhely nyújt tájékoztatást.