Sajtóhírek

Nemzetközi FlexCube Kompetencia Központ az IQSYS-ben

Budapest, 2008. október 13.

Az IQSYS Informatikai és Tanácsadó Zrt. regionális kompetencia központjának bővítésére 3 millió dolláros befektetést tervez anyavállalatának, a Magyar Telekomnak a támogatásával.

Az egész Európa felé szolgáltatást nyújtó IQSYS   FlexCube Kompetencia Központban a jelenlegi szakértői létszámot 3 lépcsőben 50 fővel növelik a következő hónapokban, melyből az első 15 szakértő képzése jelenleg is folyik.
Az iFlex Solution és az IQSYS egyik elődcége közötti együttműködés még 2001-ben kezdődött egy Értékesítési Partneri Szerződés keretében. A hazai piac növekvő igényeit kielégítendő került sor 2004-ben az IQSYS - iFlex Kompetencia Központ megalakítására, amely mára már képes 2-3 nagyobb bevezetési projekt párhuzamos ellátására.
A régió fejlődési lehetőségeit látva az iFlex tulajdonosa, az Oracle és az IQSYS elérkezettnek látta az időt a közöttük fennálló Implementációs Partneri Szerződés határainkon túli kiterjesztésére.

A kapacitás-bővítést részben a FlexCube iránti jelentős regionális érdeklődés, részben az a tény indokolja, hogy az IQSYS stratégiai jelentőséget tulajdonít a hazai és a külföldi iFlex projektjeinek. Az iFlex Solutions és az IQSYS szorosan együttműködő szakértői csapata számos hazai (Banco Poppolare, FHB Bank, Allianz Bank, OTP Bank) és külföldi (az ukrán Unicredit, a holland Friesland) közös bevezetésben vett már eddig is részt. A jövőben azonban az Oracle Financial Services-el való együttműködés keretében földrajzi értelemben is lényegesen nagyobb léptékű feladatok várnak az IQSYS FlexCube Kompetencia Központjára.

A FlexCube termékcsalád eredetileg bankok számára készült, ebben a szektorban egyike a legnagyobb szállítóknak, azonban kifinomult számlavezetési funkcionalitása a pénzintézeti területen kívül is népszerű. A közel 6000 szakember 14 fejlesztési központban támogatja több mint 600 vállalati és államigazgatási ügyfelüket a világ 120 országában. 2002-től az első helyen szerepel az integrált banki rendszerek között. Funkcionalitása kiterjed a retail, corporate és investment üzleti területekre, és az ezekhez tartozó üzleti tevékenységek teljes vertikumára.

További információ a www.iqsys.hu weboldalon található.